Éjszakák:
Felnőttek:
Gyermekek:




Látnivalók

Római katolikus Szent Anna templom

A központban emelkedő, XV. században épült és 1756-ban barokk stílusban újjáépített, Szent Anna tiszteletére szentelt római katolikus templom és környéke műemléki védettség alatt áll.

Temetőkápolna

A fatornyos, nyílászárók körüli tagozatokkal díszített kisméretű temetőkápolna sajátos, egyedi építmény, az előtte álló kereszttel együtt védelemre érdemes művi érték.

Baumgartner-ház

A Baumgartner-ház a XX. század első évtizedeiben neves írók, képzőművészek alkotó- és találkozóhelye volt.
Többek között Rippl-Rónai, Csók István, Aba-Novák Vilmos és Szabó Lőrinc töltöttek itt hosszabb-rövidebb időt. A ház szíves vendéglátói művészetkedvelő jogászok, orvosok voltak.

Kálvária

A Kálvária-dombon épült szoborcsoport művészeti és egyházi értéke mellett történelmi szempontból is jelentős. Rákóczi kuruc seregének egyik súlyos, 1707. februári vereségét őrzi a Kálvária domb: mélyében Vak Bottyán a császári csapatok elesett katonái és a harcoknak áldozatul esett helyi lakosok kaptak itt közös, örök pihenőhelyet. Ide hordták össze az elpusztult épületek maradványait, melyekből e kis domb keletkezett.

Szenna falumúzeum

Szenna a Zselic jellegzetes települése, Kaposvártól 8 km-re délnyugati irányban található. A település immár külföldön is ismert nevezetessége a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény, az 1982-ben Európa Nostra díjjal elismert falumúzeum. A régi idők faluképét idéző együttest a település központjában, a ma is működő műemlék református templom körül alakították ki. Az 1785-ben népi barokk stílusban épült templom belső berendezését Nagyváthy János asztalosmester készítette. A festett karzatok, a padok mellvédi, a mennyezeti kazetták a reneszánsz óta fennmaradt szépmíves mesterség legszebb motívumait őrzik.

Krisna-völgy

Indiai Kulturális Központ és Biofarm. Krisna-völgy a jelentős történelmi múlttal bíró kis somogyi falu, Somogyvámos határában található, a Balatontól 30 km-re. A 260 hektár területű Indiai Kulturális Központ és Biofarm azzal a céllal létesült, hogy az embereket hozzásegítse egy ősi lelki kultúra értékeinek, valamint a természetes életmódnak a megismeréséhez. Krisna-völgy lakói megélhetésüket a földre és a tehenekre alapozva, gyermekeiket lelki értékeken alapuló életre nevelve követik a Krisna-tudat folyamatát az istenszeretet elérése érdekében.

Kaktuszfarm - Várong

Várongon található az Európa szerte is egyedülálló kaktuszfarm, ahol a világ szinte minden tájáról találhatók növények. A gyűjteményben mintegy 12.000 db, 1200 fajta, az év minden időszakában nyíló kaktuszok csodálható meg.

Andocs Római Katolikus temploma

Andocs országos műemlékvédelem alatt álló Római Katolikus temploma. A gótikus előzmények után az 1700-as években barokk hajóval bővített templom már az 1600-as években zarándokhely volt.

Somogyvár Kupavár Történelmi Emlékhely Somogyvár - Somogyvár múzeum

Koppány herceg vára a középkorban jelentős kultikus és kulturális központ volt. Apátsága a kor egyik legnagyobb és legelegánsabb létesítménye volt, amely több mint 900 évvel ezelőtt épült a Szent László király által behívott francia bencés szerzeteseknek.